Kedves Mindenki!
Az Ember törekvései és valós lehetőségei sok esetben nem mozognak szinkronban.
Az előző bejegyzésben írtam az „állandóság állapot” vágyott eléréséről, mely – sok más tényező mellett – nagymértékben függ a hozzávezető út egyes lépéseitől. Egy ismert állítás szerint: „Ha az első lépéseink hibásak, nem oda érkezünk ahová szerettünk volna.”
Ennek igazság tartalmát ki-ki ítélje meg maga; engem mindenesetre elgondolkodtat: vajon, feltudjuk e fedezni önmagunk a hibáinkat, vagy ha mások hívják fel rá a figyelmünket hajlandók vagyunk e megállni egy pillanatra elmélkedni, igazuk lehet?
Saját tapasztalatimat is figyelembe véve, mindkét feltétel nehéz feladat elé állít bennünket.
Nem az állandó önkontrol idealisztikus szükségességéről, oly sokat megénekelt – kifejezetten pozitív – gondolatvilágára utalok, mind inkább a folyamatos éberség szükségességére.
Hangsúlyozom: éberségre és nem gyanakvásra utalok. Sajnos e két fogalom a köznyelvben szinonimává kezd alakulni.
Ha ébren tarjuk figyelmünket, nem csak sajátmagunknak, családunknak, de tágabb környezetünknek is segíthetünk eligazodni az ingerekben nem szűkölködő világunkban.
Ezen „életfelfogás” a közéleti események tekintetében is kamatoztatható, hiszen a felénk áradó információ dömping, a sekélyes és a szélsőséges értékek széles skáláját járja be, és ha akarjuk ha nem döntő mértékben befolyásolja mindennapjainkat. Amennyiben éberek és kritikusak tudunk maradni, képesek vagyunk kiszűrni – a civilizáció erősödő háttérzajából – a számunkra hasznos és érdekes „adatcsomagokat”.
Például a politikai élet szereplői – a saját hatalmunk vagyonkezelői –, igen könnyen képesek magukat a mindent tudó modernkori varázslók köntösébe képzelni, s ennek tudatában mágikus szavakkal, hol a régmúlt már elérhetetlen messzeségébe, hol a távoli jövő ismeretlen tájaira röpíteni bennünket. Jóhiszeműen ezt értékelhetjük egyfajta érzéstelenítésként a jelen fájdalmaitól, de úgy gondolom közelebb áll az érdekeinkhez ha megkérdezzük: Tisztelt Vagyonkezelőink mért is van rajtatok jelmez és mért mormoltok bűvigéknek beillő szóvirágokat?
Folytatása következik...
