Kedves Mindenki!
A minap jelentették be a részecskefizika vezető európai kutatói: megdőlni látszik az Einsteini fizikai modell, mivel egy bizonyos típusú neutrínó a fénynél gyorsabb sebességre képes.
Mondhatják erre sokan, nagydolog a benzin ettől még több mint 400 forint az adók pedig az égig fognak érni.
E tekintetben igazuk is van, de a tudományos élet tekintetében legalább akkora a jelentősége, mint anno a Kopernikuszi világkép megalkotásának.
A részecskefizika területén nem rendelkezem érdemleges ismeretekkel, mint laikus érdeklődő sejtem a felfedezés jelentőségét.
Einstein tudományos világképének centrumában a fénysebesség mint abszolút „haladási” maximum jelenik meg. Nos, amennyiben kétséget kizáróan bizonyítják ennek az ellenkezőjét beláthatatlan távlatok nyílnak meg az emberi elemző képesség tekintetében.
Jelen rövid írásomban ez utóbbi kijelentés filozófia tartamára igyekszem rávilágítani; teszem ezt Albert Einstein tisztelőjeként és a Buddhista filozófia lelkes kutatójaként egyaránt.
Einstein maga jelentette ki: „A tudomány maximum arra képes, hogy a Holdig juttasson bennünket, a képzelőerőnk egy pillanat alatt képes körberepülni az Univerzumot.”
Ezzel – természetesen erőltetett mesterkéltséggel kijelenthetjük – Önmaga előre igazolta a jelenleg napvilágra került tudományos feltételezéseket.
Látható tehát a gondolkodás szabadsága, magával hozza önmaga határtalanságának elismerését is. Miért is fontos ez?
Véleményem szerint mimnél kevésbé ragaszkodunk a saját szellemünk és termékeinek önző béklyóihoz, annál szabadabban tudunk élni.
2500 évvel ezelőtt Sákjamuni Buddha a mécses hasonlattal szó szerint rávilágított a szellem mivoltára, mai szavakkal élve energia kvantumokként értelmezi a személyiségünk magját.
Most, hogy bebizonyosodik rövid időn belül, hogy létezik olyan elemi részecske mely gyorsabban képes a fénynél is haladni, talán nem túl erőltetett a vallásalapító gondolatait összekapcsolni a modernkor kvantumfizikai világával.
Évezredek óta kutatjuk, keressük az ember „gyökérzetének”, talán az ok okozati összefüggés rendszer tudományfilozófiai vázának újrakonstruálásával közelebb kerülünk a régen vágyott titok nyitjához.
Ne féljünk összeboronálni a régi korok és a mai korunk „mágiáját”.
Ha tökéletesen ellazulva szemléjük az Ember eddigi felfedezéseit, kristálytisztán kijelenthetjük: kortól, nemtől, rassztól függetlenül, mind, mind az anyagbazárt szellem gyümölcsei…
Ebből semmi esetre sem ildomos az Ember szellemi szubsztanciális szerepére következtetni, éppen ellenkezőleg.
Határvonalhoz érkeztünk, meglátásom szerint – az ember félreérthetetlenül része és nem alá vagy felé rendelt viszonyrendszerben –, testvére az Univerzum valamennyi lényének, elemének, makro és mikro összetevőjének.
Heisenberg a határozatlansági reláció megalkotásával ez irányba próbálta elmozdítani a gondolkodók egóját.
Tény, hogy a vizsgálódó embertársaink nem független megfigyelői a kísérleteiknek, mint inkább részesei, akik a szemlélődésük által integráns részesei, annak.
E kontextusban nyer értelmet Buddha kijelentése a szemlélődésben rejlő lehetőségekről: „Semmit sem titkoltam el az emberek elől.”
Ne féljünk levetkőzni egoizmusunkat és ebből fakadó félelmeinket, ha így teszünk, megláthatjuk a saját a tudatunk fátylai által eltakart összefüggéseket, a letűnt és a jelenkor gondolkodóinak szellemi termékei között.
Így valósulhat meg Einstein álma az egyesített elméletről, mely hitem szerint jóval több lesz, matematikai és fizikai képletetek halmazánál.
Hogyan, s miképp juthatunk el idáig?
Nos a hegedűszót oly nagyra becsülő professzor szavai vezessenek bennünket: „Mindent a lehető legegyszerűbben! De nem egyszerűbben!”
Így újra frigyre lép majd a filozófia és a tudomány, s a nászukból megszületik szívével élő Ember…
Folytatása következik…
