Kedves Mindenki!
A globalizálódó világ kritikájaként gyakran halljuk: „Eltűnnek a nemzeti és kulturális hagyományok!”
Érdemes egy pillantást vetni ezen sarkos kijelentés mögött meghúzódó gondolatok önbeteljesítő jóslatként működő tartalmára és arra a kommunikációs veszélyre, amely által mi egyszerű halandók egyre elveszettebbnek érezhetjük magunkat.
A határok eltűnése valóban hordoz magában veszélyeket, azonban itt elsősorban országhatártok felszámolásáról, s nem társadalmi, erkölcsi értékrendek határainak "eltűnésére" gondolok. (Utóbbiakról egy önálló bejegyzést írok a későbbiekben.) Jól látható az országok közötti határsávok megszüntetésével, nem kizárólag pozitív és humánus dolgok áramlanak szabadon. Viszont érdemes egyenleget vonni a káros és hasznos „áramlások” között. Meggyőződésem, a hasznosak vannak többségben. Konkrét példákat direkt nem sorakoztatok fel, mindenki gondolkodjon el szabadon az állítás igazságán, vagy annak az ellenkezőjén!
A bevezetőben idézett jóslat kapcsán eszembe jutottak annak szociológiai és politikai vetületén túlmutató, személyiségi aspektusai is. Az előző bejegyzésekben többször érintettem a személyes felelősség kérdéskörét. Ez a Globalizáció kapcsán sem kerülhető meg!
Az „eltűnést” hangoztatók mintha elfeledkeznének arról az egyszerű tényről: a nemzeti és kulturális hagyományok nem önmaguktól és nem is a mindenkori uralkodó osztályok akaratából keletkeztek.
Ősanyáink és Apáink szellemi és fizikai erőfeszítése teremtette meg az alapokat és mi magunk is építő munkásai vagyunk ezen gigantikus építménynek. Ha valamiféle kárt szenved, ez a nagyon is élő emberi alkotás, abban a saját felsőségünk az elsődleges. A sok egyéni felelősség válik társadalmivá, amit akár nemzetinek is nevezhetünk, csak ha lehet ne kötelező jelleggel!
Családi életünkben lehet a legkézzelfoghatóbban tapasztalni az egyéni felelősség erejét és gyengeségét. Ha mindenáron a saját akaratunkat (hagyományainkat) akarjuk érvényre juttatni – az esetek többségében – ez kudarchoz vezet. Esetünkben a házasságot is tekinthetjük Globalizációnak, hiszen akár feleségként, akár férjként mindannyian egy kis külön világból érkezünk. Amennyiben egyikünk vagy egyikünk sem nyitja ki a határait a társa felé a Globalizáció meghiúsul és elfojtott vagy nyílt konfliktusokhoz vezet. Mely akár a kapcsolat végét is okozhatja, s immár két sebzett emberrel több van a világban. Ennek az ellentéte is igaz: ha képesek vagyunk nyitottan, befogadón kezelni társunkat, semmi sem veszik el, sőt az értékek összeadódnak, s többé válunk mindannyian!
Lehet azt állítani: ez ilyen formán túlzott leegyszerűsítése a valóságnak. Kár lenne tagadni ez így igaz. Azonban adott esetekben érdemes kézzelfogható példákon keresztül közelíteni összetett folyamatokra, mert sajnos a felfogó képességünk és az információ tároló kapacitásunk is véges. Meggyőződésem, a véleményformálók sem rendelkeznek az emberinél nagyobb szellemi erőforrásokkal, mégis egyre gyakrabban hallunk az anyagban írotthoz hasonló kijelentéseket, melyek súrolják a kinyilatkoztatás határait.
Emberként megadatott nekünk a gondolkodás és az öntudatra ébredés képessége, éljünk ezekkel, de ne csak saját boldogulásunkért, mint inkább a szűkebb és tágabb családunk kiteljesedésért!
Folytatása következik...
